ingyen weblap
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!
Veszprém FC szurkolói oldal
A Veszprém FC nem hivatalos szurkolói oldala

 

Mérkőzés:  Bajnoki mérkőzés Helyszín: Répcelak
Idény:  2009-20010 tavasz Forduló:  9.forduló
Dátum: 

2009.október 18.vasárnap 15:00  óra

Répcelaki SE Veszprém FC

 

   
 

 

 

 

     

Győzelem felejthető játékkal

Az NBIII. 8. fordulójában a Veszprém FC csapatára ismét megyei rangadó várt, az a Badacsonytomaj látogatott a királynék városába, amely gárda a tavalyi szezonban öt bajnoki ponttól fosztotta meg a hazaiakat, így volt miért visszavágni a szombati mérkőzésen. Szerencsére a kisebb sérüléssel és betegséggel küszködő játékosok is vállalni tudták a játékot, így a veszprémiek a legjobb összeállításukban léphettek pályára, csak az eltiltott Szőllőskei hiányzott.

Az összecsapás nem úgy indult, ahogy azt sokan gondolták volna, a Badacsonytomaj bátor játékkal rukkolt elő, és alig két perc alatt két gólt is rúghattak volna. Először Pálfi hazaadására csapott le majdnem a vendégek csatára, majd Kiss Márton lépett ki a védők közül, de lövését Varga védte bravúrral. Az első hazai próbálkozásra az 5. percig kellett várni, Kalcsó lövése azonban a kapus kezében halt el. Egy perccel később megszerezhette volna a vezetést a VFC, Finta játszotta be a labdát a lesre játszó védők közé, azonban Babos 11 méterről óriási helyzetben a kapusba bombázta a játékszert. A következő negyedórában kiegyenlítetté vált a mérkőzés, a kapuk nem forogtak veszélyben, a mezőnyben küzdöttek egymással a srácok.

A 26. percben váratlanul előnyhöz jutottak a veszprémiek. Soós játszott Tatai elé, akit Bognár sem tudott megállítani, így a 16-os vonaláról kilőtte a kapu jobb felső sarkát, 1-0. Két perc sem telt el, máris két gól volt a különbség, Kalcsó jobboldali szögletét Soós fejelte a bal kapufa segítségével a vendégkapuba, 2-0. A két gyors találat megzavarta a tomajiakat, a veszprémiek sorra szőtték támadásaikat. A 38. percben Kalcsó ezúttal balról ívelt be egy sarokrúgást, az érkező Fehér megcsúsztatta a labdát, a jól helyezkedő Leitold pedig a kapus mellett a hálóba fejelt, 3-0. A félidő végére még egy vendég lehetőséget jegyezhettünk fel, egy szabadrúgást Pandúr fejelt a hazai kapura, de Vargának sikerült mentenie a bal alsó sarokból 

A második félidőre mintha az öltözőben maradt volna a hazai csapat, a vendégek rendre átjátszották a hazai középpályát, sorra vezették veszélyes kontráikat, ennek az 56. percben meg is lett az eredménye, szépített a Tomaj. A csereként beállt Tóbiás mintegy 25 méterről lövésre szánta el magát, bombája a hazai kapu baloldalában kötött ki, 3-1. Orbán Tamás kettőscserével próbálta frissíteni csapatát, de sajnos kevés eredménnyel. A gól után a két tizenhatos között folyt a küzdelem, helyzetek inkább a vendégcsapat előtt adódtak, de 1-2 hazai próbálkozást is láthattunk. A 87. percben végleg eldőlhetett volna az összecsapás, Miskei az alapvonalról ívelt középre, az érkező Czvetkó senkitől sem zavartatva, 7 méterről a bal kapufa mellé fejelte a labdát. Egy perccel később a kihagyott helyzet megbosszulta magát, egy jobb oldali szöglet pattant meg Kiss Gábor combján, a játékszer Varga Tamás mellett került a hazai kapuba, 3-2. A hátralévő időben a vendégcsapat mindent elkövetett az egyenlítésért, de szerencsére nem sikerült a hálóba találniuk, így nagy nehézségek árán itthon tartottuk a három pontot.

Az első félidőben magabiztos játékot mutatva megnyugtató előnyt harcolt ki a VFC, de a második játékrészben nem találta saját játékát a hazai csapat, rengeteg technikai hibát követtek el a játékosok. Nem szabad semmilyen következtetést levonni az összecsapásból, hiszen ebben az osztályban minden mérkőzés más, de figyelmeztető jelnek tekinthetjük a jövőre vonatkozóan, nem biztos, hogy ez a teljesítmény legközelebb elég lesz a győzelemhez.

Jövőhét vasárnap a Répcelak gárdájához utazik a Veszprém csapata, reméljük, hogy jobb játékkal rukkolnak elő a srácok, és folytatják menetelésüket a bajnoki cím felé.

 

Lombard FC Pápa II.-Veszprém FC 2-3(1-2)

G:Kalcsó(12.,0-1),Babos(27.,0-2),Babos(67.,1-3),

Nyert a Veszprém,kikapott a Sopronés ikszelt a Hali II.
Az NBIII Bakony csoport ötödik fordulójában hazai pályán 2-0 arányban győzőtt a Veszprém FC az újonc Körmend ellen.
Nehezen szerezte meg a Veszprém FC a vezetést a betömörülő vendégek ellen.
A körmendiek Marton kapusnak köszönhetik, hogy nem lett nagyobb arányú különbség.

Veszprém FC-Körmend FC: 2-0 (2-0)
Bajnoki mérkőzés
300néző
vezette:Hofbauer D.
G:Tatai(35.), Kalcsó(38.)

Veszprém FC: Varga, Szöllőskei, Fehér, Pálfi, Leitold, Garai, Soós, Kalcsó (Weibel 72.), Tatai, Finta (Czvetkó 62.), Novothny (Babos 46.).

Körmend FC: Marton - Nagy II. K., Csenterics, Németh Z. - Miksz(Szolyák46), Bozóki, Kovács Sz., Varga G. - Németh B.(Seres85), Niksz (Cser65), Nagy I. K.


35.percben Kalcsó ugratta ki Fintát a bal oldalon aki egyből a középen üresen érkező Tatai elé tálalt aki kicselezte a kifutó kapust majd a visszaérkező védőt és a kapu bal oldalába passzolt. 1-0.
38.percben Finta remekül ugratta ki Soóst aki egy szép mozdulattal elvitte a kapus mellett a labdát majd a jobb oldalon üresen érkező Kalcsó elé emelt és az üres kapuba bólintott 2-0.
www.veszpremfc.hu

A forduló többi eredménye: Badacsonytomaj-Csorna 0-1,Celldömölk-Sárvár 0-1,Lombard FC Pápa II.-MTE 1904 1-1,Lipót-Soproni VSE 1-0,Bük-Haladás II. 1-1,Répcelak-Csesztreg 4-1

 

A www.tobet.com fogadási ajánlata:

Veszprém-Körmend meccs és Lipót-Sopron rangadó

Mérkőzés Hazai Döntetlen Vendég
Lombard Pápa  II - Mosonmagyaróvár TE 2.50 3.15 2.30
Veszprém FC- Körmend FC 1.18 5.00 9.00
Celldömölki VSE - Sárvár FC 2.35 3.20 2.35
Badacsonytomaj - Csorna SE 1.40 3.70 5.75
Répcelak SE - Csesztreg KSE 2.25 3.15 2.55
Büki TK - Szombathely II.
5.00 3.75 1.45
Lipót Pékéség - Sopron VSE 2.35 3.20 2.35

Hétvégi ellenfél: a Körmend

Meglepetés a javából - Körmend?Lipót-Pékség 2?1 (2?0)
Körmend, 200 néző. V.: Erdős.

Körmend: Marton ? Nagy I K., Csenterics, Németh Z., Niksz, Varga G., Nagy II K. (Hercegh), Németh B. (Cser), Sárközi, Szolyák (Seres), Bozóki.
Edző: Molnár Károly.

Gsz.: Németh B., Varga

A 15. percben megszerezte a vezetést a Körmend: Niksz vezette fel a labdát, majd átlépve a felezővonalat, Németh B.-t indította, aki rávezette azt Delire, s a hálóba gurított. 1?0. A 44. percben egy formás támadás végén Varga elé került a labda, ő pedig egy igazítás után 18 méterről a lipóti kapu bal sarkába lőtt. 2?0. A 76. percben a szinte egy kapura játszó lipóti csapat gólt szerzett: Burkus Gollovitzer középre adását 15 méterről bombázta a hálóba. 2?1.

A második félidőben az egy kapura játszó lipóti vendégcsapat már nem tudta ledolgozni az első félidei kétgólos hátrányát.

Jók: Marton, Németh Z., Niksz, ill. Dombi, Burkus.

Molnár Károly(Körmend): ? Óriási lelkesedéssel és fegyelemmel, egy kis szerencsével totógyilkos eredményt értünk el.

Mosonmagyaróvári TE 1904 - Veszprém FC 0-0(0-0)        
   
Jó iramú mérkőzésen, egy meg nem ítélt MTE góllal, melyet szép akció után Tóth Gábor értékesített, 0 - 0-s döntetlennel végződött a mai mérkőzés.
Játékvezető: Kovács Gergely (asszisztensek: Szabó Péter, Kóbor Péter)

MTE 1904: Antal László - Horváth Ádám, Gardó Ádám, Tóth Norbert (Horváth Márió), Schmatovich Gábor (Németh Balázs), Török Zoltán, Lakatos Attila, Kertész Péter, Tóth Zoltán (Hannich Péter), Kovács Milán, Tóth Gábor. Vezetőedző: Hannich Péter.

Veszprém FC: Varga Tamás - Szöllőskei Péter, Fehér Kornél, Pálfi Róbert, Leitold Tamás, Garai Péter, Soós János, Kalcsó Gábor, Tatai Jószef, Babos Barnabás, Finta Péter (Novothny Soma). Vezetőedző: Orbán Tamás

Sárga lap: Kertész Péter (20.p.) Schmatovich Gábor (29.p.), Lakatos Attila ú(44.p.), Hannich Péter(92.p.) ill. Kalcsó Gábor (72.p.)

13. perc: A veszprémi csapat támad, a kapura lőtt labdát a hazai kapus bravúrral védte. Az ismételten kapura ellőtt labda viszont már a kapu fölött hagyta el a játékteret.
29. perc: Schmatovich Gábor kapott sárga lapot utánrúgásért.
34. perc: Kertész Péter lőtt a kapu fölé.
40. perc: Soós János lövését ismét bravúrral védte Antal László.
42. perc: Szabadrúgáshoz jutnak a hazaiak. Török Zoltán beívelése elment a kapu mellett.
45. perc: Ismét MTE lehetőség, de ismét a háló mellé ment a labda.
Hajtós, jó iramú mérkőzésen a félidőben 0 - 0-os döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
53. perc: Veszprémi támadás végén ismét a Antal Lászlónak kellett védenie.
54. perc: Varga Tamás a kaputól 2 méterre buktattta Schmatovich Gábort, de a játékvezető nem ítélt semmit, mondván, Smata kezezett.
59. perc: Varga Tamás is bravúrt mutatott be, amikor Lakatos Attila lövését szépen tolta a kapu fölé.
60. perc: Ismét a vendégkapusnak kellett közbeavatkoznia.
70. perc: Szép akció után Tóth Gábor lőtt közelről a kapuba, de a játékvezető nem adta meg, mivel gólt véleménye szerint les előzte meg.
A mutatott teljesítmény alapján a döntetlen igazságosnak mondható!

Többi vasárnapi  eredmény: Haladás II.-Celldömölk 2-1,Sárvár-Répcelak 1-0

 

Hétévégi eremények:kikapott a rivális Lipót!!!

Péntek:Soproni VSE-Büki TK 1-0 Szombat:Körmend-Lipót 2-1,Csorna -Lombard Pápa FC 2-0,Csesztreg-Badacsonytomaj 0-3

Hévíz FC:Marosvölgyi duplázott

Hévíz FC-Szigetszentmiklós 4-2(2-0)

A vendéglátó Hévíziek már a 9- ik percben mattolták Tóth Kálmán kapust, egy előre vágott labdára indult Marosvölgyi a hazaiak csatára, aki tolt egyet, majd a hosszú sarokba gurított 13 méterről. 1-0

A 37- ik percben a hazaiak játékosát Marosvölgyit ugratták ki középen, aki átvette a labdát, majd néhány lépés után a bal alsóba lőtte a labdát. 2-0

MTE-Veszprém:múltidézés:

Marosvölgyi ötször volt eredményes a két csapat mérkőzésén,1998-ban Mosonmagyaróváron 1500-néző,2000-ben Veszprémben 1200 és 1000 néző látta a mérkőzéseket

 

Összesítve: 20 mérkőzés,9 győzelem,3 döntetlen,8 vereség Gólarány:36-27(+9)

Veszprémben: 10 mérkőzés,7 győzelem,1 döntetlen,2 vereség Gólarány:20-10(+10)

Mosonmagyaróváron: 10 mérkőzés,2 győzelem,2 döntetlen,6 vereség Gólarány:16-17(-1)

Évad: Nézőszám: Hazai: Vendég: Eredmény: Gólszerző:
1997/1998 500 néző Veszprém MTE Motim 2-1(2-1) Kie(30.,43.)
1997/1998 1500 néző MTE Motim Veszprém 3-1(2-1) Szegletes(23.)
1998/1999 600 néző Veszprém MTE Motim 3-0(1-0) Sipos(28.),Marosvölgyi(83.),Gáncs(90.)
1998/1999 600 néző MTE Motim Veszprém 2-1(0-0) Maróti(86.)
1999/2000 1200 néző Veszprém MTE Motim 1-1(1-1) Varga I.(16.)
1999/2000 400 néző MTE Motim Veszprém 2-1(1-0) Marosvölgyi(80.)
2000 NBI/B 1000 néző Veszprém MTE Motim 3-1(1-0) Salacz(8.),Király(77.),Domján(83.)
2000 NBI/B 400 néző MTE Motim Veszprém 1-1(0-0) Szegletes(78.)
2000/2001 400 néző MTE Motim Veszprém 1-0(1-0) /
2000/2001 300 néző Veszprém MTE Motim 2-3(0-1) Szegletes(68.),Bognár(72.)
2001/2002 400 néző MTE Motim Veszprém 2-0(1-0) /
2001/2002 200 néző Veszprém MTE Motim 2-0(2-0) Latyák(21.),Szegletes(25.)
2002/2003 400 néző MTE Veszprém 2-2(1-1) Hompoth(17.,61.)
2002/2003 400 néző Veszprém MTE 2-1(2-1) Hompoth(20.),Bényi(24.)
02/03 alsóház 100 néző Veszprém MTE 0-1(0-1) /
02/03 alsóház 400 néző MTE Veszprém 0-6(0-2) Szegletes(12.,14.),Király(72.,82.)Ördög(75.),Nagy(90.)
2003/2004 600 néző MTE Veszprém 4-1(1-0) Zsoldos
2003/2004 200 néző Veszprém MTE 2-1(0-0) Tusori,Horváth
2007/2008 300 néző MTE Veszprém 1-3(0-1) Marosvölgyi(22.,88.),Tatai(70.)
2007/2008 300 néző Veszprém MTE 3-1(1-0) Marosvölgyi(5.),Pálfi(51.),Weibel(91.)

 

 

MTE-Veszprém játékvezetői:

A mérkőzés játékvezetője, Szvorda Melinda lessz Mosonmagyaróváron. a Asszistensei Szabó Péter Dr. és Kóbor Péter lesznek. Az ellenőr Deák Ferenc Dr.

Újra összejöhet ami a ZTE ellen

Először viszont túl kell jutni  a zalai Police OLA együttesén.És ha ez sikerül akkor szeptember 16.-án szerdai napon a Soproni Ligában szereplő Kaposvári Rákóczit láthatjuk vendégül a veszprémi stadionban!!!

Hétvégi ellenfél: az MTE 1904 Mosonmagyaróvár

Tavaly mindkét mérkőzésen 3-1-re nyertünk

Tavalyi mérkőzések:Veszprém-MTE 3-1(1-0) G:Marosvölgyi(7.),Pálfi(51.),Weibel(91.) ill.Gardó(60.)
                  :MTE-Veszprém 1-3(0-1)G:Marosvölgyi(22.,88.),Tatai(70.) ill.Gardó(50.)

Győzelemmel hangoltak az 'óváriak is a Veszprém elleni mérkőzésre,miután szombaton Horváth Márió, Kertész Péter és Török Zoltán góljaival 3-2 arányban verték vendéglátójukat, a megyei I. osztályból feljutott Körmend FC együttesét.Igaz az első két fordulót gól nélkül zavarték le az "ex veszprémi" Hannich Péter tanítványai(Csorna 0-0,Lipót 0-3).A magyar kupában is állnak még a mosoniak,mivel az első fordulóban 4-1 re nyertek a "veszprémi" Ugodon,a második fordulóban hosszabítás után Frick Dávid 110. percben szerzett góljával 1-0-ra verték a Celldömölköt.

Az MTE idei mérkőzései:
1.MTE 1904-Csorna SE 0-0
2.Lipót Pékség-MTE 3-0
3.Körmend-MTE 1904 2-3

Magabiztos győzelem a Csorna ellen

Veszprém FC-Csorna 3-0 (2-0)

 

Három forduló után továbbra is százszázalékos a veszprémi labdarúgócsapat. A mieink ezúttal hazai pályán verték a Csornát.

NB III. Bakony-csoport, 3. forduló:
Veszprém FC-Csorna 3-0 (2-0)

Veszprém, 300 néző. Vezette: Szántai E.
Veszprém: Varga - Szöllőskei (Kovács 82.), Fehér, Pálfi, Leitold, Soós, Garai, Tatai, Finta (Novotny 52.), Babos (Cvetkó 78.), Kalcsó
Csorna:Lőre - Buti (Simita76), Jakab, Tóth, Nagy, Jakab, Horváth (Kiss 66.), Báán, Molnár, Vastag, Fekete (Tujner 62.)
Gólszerzők: Babos (2), Tatai
Jók: Babos, Garai, Pálfi, Tatai, ill.: Lőre, Báán

A 15. percben Garai futott el a jobb oldalon, középre adását elvétette a vendégek védője, majd Babos közelről a léc alá vágta a labdát (1-0).
Tíz perccel később Finta jó ütemben ugratta ki Babost, aki eltolta a kifutó kapus mellett a labdát, majd az üres kapuba emelt (2-0).
A 71. percben Leitold beadását a hosszún érkező Tatai bevetődve passzolta a kapuba (3-0).

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Szavazás

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Diavetítő

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Naptár

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Óra

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Üzenőfal

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.